Berecz András

július 13. 18 óra – Fatemplom

"A mese az emberiség közös nagy kincse. Amióta az ember a nyelvét fel tudja emelni, azóta mesél, szavakkal rak rendet a világban, keresi a helyét a világban. Az ember szereti a mesét, mert szereti saját magát. E nélkül nehezen él. A mesemondókat is valószínűleg azért szereti, mert a saját nehézségeit hallja viszont a legemberségesebb formában, eltávolítva önmagától, „laboratóriumi környezetben”. A mese medvébe, macskába, királyba, szegény legénybe helyezi hallgatóját, legtöbbször öntudatlanul, ezért egérutat kap a hallgató. Nem kiáltja, hogy te bűnös, lusta, gyenge akaratú vagy - olykor nem is tudhatja hallgatójáról - hanem mindezeket távoli történetbe helyezi. Szépen becsomagolja, átköti. Hogy vihesd messzire. Úgyis otthon bontod ki, mikor magad vagy. A mese sokszor a valóságot képtelennek mutatja, az egyszerű, magától értetődő jelenségeket pedig képtelenségeknek fogja fel, ha éppen úgy hozza a kedve. Mikor hazudik, akkor mond igazat, és amikor igazat mond, akkor füllent. Tanít, kacagtat."

Berecz András