A megvalósult program leírása:

A programot július 8-án a Romungro Gypsy Band koncertje nyitotta, utánuk Takáts Eszterék tartott koncertet, duó felállásban. A Zalaegerszegi Szimfonikus zenekar visszatérő vendégünk, műsorukban Tóth László zongoraművész adta elő Beethoven C-moll zongoraversenyét, majd a zenekar a Kaláka együttessel közös műsorát hallgathattuk meg.

A koncert után nyitottuk meg első kiállításunkat, „A szakralitás misztériumai” címmel, amely egy XVII-XVIII századi tervgyűjtemény az ún. Soproni Jezsuita Díszletkönyv mintalapjaiból tartalmazott válogatást.

A zenei programok a Csík zenekar koncertjével folytatódtak, majd a nap végi lecsendesítő műsor Bognár Szilvia, Szokolay Dongó Balázs és Tóth László előadásában Bartók és a parasztzene c. előadás volt.

Másnap, 9-én, délután a Neil Young Sétány kezdte a programot, őket Petruska András követte, majd a házigazda Kaláka együttes adott koncertet.

Ezután nyitottuk meg második kiállításunkat, Korzenszky Richárd emeritus tihanyi perjel fotóiból.

Bolyki Balázs és fiai énekeltek a kiállítás megnyitó után, majd az Aranyosra festem című, Halmos Béla emlékére létrejött produkciót láthattuk, amelyben Szalonna és bandája, a Gryllus testvérek és a Jantyik testvérek léptek fel.

A napot a PASO koncertje zárta.

Július 10-én, vasárnap, az MH Légierő Zenekar térzenéjére gyülekezett a templom mellé a közönség, majd utána megtartottuk a szokásos ökumenikus istentiszteletet, a fesztivál résztvevőinek zenei szolgálatával. Meglepetésként az istentiszteletre érkező Petrás Mária is dalolt nekünk. Szolgálattevő lelkészek: Korzenszky Richárd emeritus tihanyi perjel, Fekete Károly református püspök, Laborczi Géza evangélikus lelkész voltak.

Az istentisztelet után még egy fórumbeszélgetésre is invitáltuk a látogatókat a lelkészek és Gryllus Dániel közreműködésével.

Eredményesség, szakmai hatások:

3 nap alatt közel 1132 ember fordult meg nálunk, mivel az istentiszteletet ingyenesen lehetett látogatni, ott körülbelül 150 nem fizető vendéggel számoltunk.

Közönségünk főleg hazai látogatókból állt, külföldi vendégek elenyésző számban voltak jelen. Közönségünk főleg a 40-50 éves korosztályból áll.

Az őrségi kis falu fatemplomának vonzáskörében 12 éve rendezzük a Fatemplom Fesztivált. Ezt az eseménysort akkor indítottuk el, amikor a Diósgyőri immár több évtizedes Kaláka Fesztivál az átépítések miatt költözni kényszerült, és a több meghívás között Rátóti Zoltán, a falu akkori polgármestere hívására elmentünk megnézni a Magyarföldi Fatemplomot. A Kaláka Fesztivál végül Egerbe költözött, hogy a régióban maradjon, de az őrségi kicsi település szépsége, az akkor még teljesen frissen épült fatemplom és környezete olyan hatású volt, hogy elhatároztuk, itt egy másfajta fesztivált lenne szép alapítani.

A hely szakralitását is kihasználandó úgy döntöttünk, műfaji és stílusbeli sokszínűség, értékcentrikus műsorstruktúra, lesz jellemző a fesztiválra, amelynek vége mindig egy ökumenikus istentisztelet lesz több felekezet lelkipásztora és a fesztivál művészeinek részvételével. Sokan megkedvelték, és zarándokolnak el ide a júliusi hétvégén zenét és közben csendet hallgatni.