A csapattól minden bizonnyal a tavalyi nagy hatású, bensőséges előadáshoz hasonló műsorra számíthatunk,
ám ezúttal Csoóri Sándor és Radnóti Miklós életművéből.
Ahogy Korcsmáros Felícia írta:
Szükség van olyan előadásokra, amelyek nem konkrét történetekben mesélnek, hanem érzéseket adnak és generálnak. A csapat profin játszott a dallamokkal, a nézők szívének billentyűjét is pengették. A vizuális világ, amelyet a videóval teremtettek, olyan pszichedelikusan hatott a lélekre, ami könnyebben lehetővé tette, hogy a szöveg és a dallam át tudja törni a tudat kőfalát. A frissen bemutatott darabban (…) profin és játékosan dobálták össze a dallamokat, a végeredmény egyben lenyűgöző, de külön dalonként is bőven megállnák a helyüket.
Várni a teljes kiüresedésre – talán ez mindennek a nyitja. Előkészíteni a bukást, mint valami merényletet – ez mindennek a kezdete. Le kell számolni a fájdalommal is, mert a fájdalom megalkuvás. Odaláncolja az embert ahhoz, amit nem tud végrehajtani, megváltoztatni, elrendezni. (Csoóri Sándor: Párbeszéd, sötétben)