Dresch Mihály tavaly ünnepelte a 70. születésnapját. Nem tartja magát műfajteremtőnek, pedig nagyon is az: nincs még egy jazzalkotó, aki így ötvözné az amerikai fekete jazz harmóniavilágát és improvizációs technikáját a magyar népdalkinccsel és lelkülettel. Akinél e két eltérő világ ennyire míves és természetes egységet alkotna. Aki tényleg ennyire hamisítatlan „magyar jazzt” játszana.
1984-ben alapította meg saját zenekarát, a Dresch Quartetet, amely ugyan az elmúlt közel negyven évben többször átalakult, de amellyel azóta is töretlenül járja a maga egyéni, másokkal nehezen rokonítható útját. Rendszerektől, politikai kurzusoktól függetlenül. Hisz a lényeg számára sosem változott. Ahogy 2009 szeptemberében a Magyar Nemzetben megfogalmazta: „A jazz is része annak az univerzális nyelvnek, amely valami tiszta, meleg, szeretetteljes érzést közvetít. Amikor mezőségi, magyarpalatkai zenekarokat hallottam játszani, csak ültem és hallgattam; a táncrend végére valami csendes nyugalom fogott el. Úgy éreztem, mintha kisütött volna a nap. Ehhez képest szerintem mellékes, épp milyen rendszer határozza meg a hétköznapok feltételeit.”
Lukács Miklós-cimbalom
Gyányi Marcell-nagybőgő
Csizi László-dob
Dresch Mihàáy-fúvós